Helló

Gyerekerdő

A szó fantázianév. Egy előterjesztés alkalmával találtam ki 2011. januárjában, nem szerepel egyetlen, lexikonban, értelmező- vagy helyesírási szótárban sem. Ezért magyarázatot adnom rá kötelező.

Kettős jelentésű. Jelent olyan erdős, ligetes területet, amely tanítási célokat szolgál. Tehát egy tantermet, amit a természet hozott létre. Igen szerencsés, ha ehhez a fás területhez a gyermek személyében is kötődik.

Másrészt a gyermekek együtt élő, együtt mozgó csapatát, ahol mindenki egyéni és különböző - ahogyan az erdő fái is - ám együtt egységes, erős, formáló és érdekes.

 

Madarak és Fák Napja 2018.

on . Beküldve: Frontpage Blog

Madarak és Fák Napja

 Tisztelt Tanítónő/Úr! Kedves Kollégák!

A Gyerekerdő - Kerekerdő ALAPÍTVÁNY  a tudatos természet-megóvásra nevelés jegyében és érdekében idén is örömmel indította útnak a Madarak és Fák Napi versenysorozatot, melyre

  1. osztályos tanulók 3 fős csapatai jelentkeztek.

Örömmel láttuk, hogy idén 29 csapat nevezett, vagyis 87 kisiskolás vett részt a levelező fordulókban.

A verseny döntőjébe az 5 legjobb eredményt elért csapat került.

A döntőt május 11-én, 10 órai kezdettel tartjuk Siófok-Kiliti Kálvária ligetében - a Sportpark mögötti területen. A döntőbe jutott csapatok itt mérhetik össze tudásukat egy játékos akadályverseny keretében, ahol értékes és érdekes ajándékokban is részesülnek. A fődíj pedig idén is az első helyezett csapat tagjainak a nyári napközis Gyerekerdő Táborban ingyenes részvétel. Azok a csapatok pedig, akik a döntőbe nem kerültek be, de a három levelező feladatsort megoldva visszajuttatták: az osztályuk számára nyerhetnek játékot.

További információ: tel: 70/241 5930 - Takácsné Orosz Marianna

Jó versenyzést és jó szórakozást kíván a szervezők csapata!